Bocsánat, hogy csak most jelentkezem a hazaérős posttal, de kellett pár nap míg kicsit kihevertem a hazaút viszontagságait, és összeszedtem a gondolataimat.

Azt már indulás előtt tudtuk, hogy némiképp extrém kalandra vállalkoztunk, de talán csak valahol a hazaút felénél szembesültünk vele, valójában mennyire nem vagyunk normálisak. Igazából az elején minden frankón ment, hajnali 4 órakor elindultunk Újpestről a Ferihegyi  Liszt Ferenc repülőtérre, nagyjából fél ötkor ott is voltunk, szépen becsekkoltunk, 5:45kor már a gépen ültünk, magunkat kényelembe helyezve. A menetrendhez képest csupán pár perc csúszással el is indult a gép, 6:10kor már a levegőben voltunk. A felszállás nagy élmény volt, azt követően viszont volt némi turbulencia, ami elég frankón megdobálta az egyébként kis méretű gépünket, na ott azért frankón levert a víz, mint annak idején az Airplane! c. filmben Robert Hays-t 

De gyanítom ezt csak én dramatizáltam túl, aki nem először repült életében annak gondolom meg sem kottyant.

Az út további része hál istennek abszolút eseménytelen volt, a landolás is kifejezetten kellemesen sikerült. Helyi idő szerint 7:40 perckor landoltunk, óramű pontossággal. 
A megbeszéltek szerint első dolgom volt hívni Marcit (korábban őt emlegettem Csányi néven), aki azt tanácsolta élvezzük ki a lutoni reptér vendégszeretetét, mert ő sajnálatos módon beszopódott az autópályán, szóval legalább egy óra míg odaér. Hurrá, jól indulunk, máris egy óra csúszás :) 

Na de sebaj, több is veszett már, leültünk és vártunk. 

9:20 körül meg is érkezett értünk Marci az FTO-val. Hamar szembesültünk a ténnyel, húzós napunk lesz, mert millió dolgot kell elintézni. Ami számunkra fontos és érdekes, el kell vinni műszakiztatni (vagy ahogy az Angoloknál hívják: MOT) a verdát. Ez viszonylag gyorsan meg is történt, kb. fél óra alatt megvolt az egész, ez idő alatt kicsit körülnéztünk a környéken, benéztünk pár üzletbe, én pedig szembesültem vele, hogy rohadt hideg van, és nem csak az utcán, hanem az üzletekben is. De valószínűleg csak én vagyok puhány, az ott élő, dolgozó embereken nem láttam, hogy annyira meg akarnának fagyni. 

A sikeres műszaki után még több helyre elmentünk, Marci vett fel mindenféle csomagokat ismerőseinek. Eddig én meg voltam győződve, hogy Budapesten körülményes a közlekedés. De nem. A francokat! Bárhová mentünk dugó, baleset, még több dugó, idióta sofőrök, szűk utcák, autó hegyek, dugó..ááá! Tényleg alig vártam, hogy elhagyjuk a várost..
Aztán végre valahára hazaértünk, némi kajálás, pakolás után tovább mentünk a műhelybe, ahol letudtunk még pár dolgot az autóval kapcsolatban, felkerültek a téli kerekek, és kicserélésre került az utastérben pár nem oda való dolog is. Ezután ismét haza gurultunk, össze pakoltunk, elmentünk még a közeli Tescoba némi útravalóért, majd elindultunk a komp felé. Az eredeti terv az volt, hogy Doverből a 20 órakor induló komppal megyünk, de ezt már a műhely látogatás előtt elvetettük, sajnos annyira meg voltunk csúszva, hogy már órákkal előtte tudtuk, esélytelen a kompot elérni, főleg, hogy csak az odaút jó esetben kb. két óra. Változott a terv, megcéloztuk a 22 vagy 0 órakor induló kompot. Nem kell mondanom, a végén ez sem jött össze, így végül mikor elindultunk Dover irányába, már a hajnali 2 órakor induló komp volt becélozva.

És majdnem meg is lett... 2:05 perckor léptük át a check-in kaput. Úgyhogy végül a 2:40kor induló kompra sikerült feljutnunk, de addigra már egyáltalán nem érdekelt ez az apróság, csak legyünk rajta egy nyomorult kompon :D 

A kompozás elég uncsi volt, viszont ami furcsa, engem például jobban megviselt mint a repülés. Folyamatosan liftezett a gyomrom, próbáltam aludni de csak pár perceket sikerült, zavart a folyamatos szédelgés.

Már nem emlékszem pontosan, de valamikor hajnali 5 óra környékén gurultunk le a Francia oldalon, és kezdtünk bele akkor még soha véget nem érő túránkba, bő 1500km kocsikázás várt ránk.

És bizony rohadt hosszú volt, rohadt fárasztó, senkinek sem kívánom. Sötétben, fáradtan, erős forgalomban, néha száraz néha nedves körülmények közt pályázni nem kell mondanom mekkora élmény, főleg ilyen irgalmatlanul hosszú távon. Egyszerűen úgy éreztük, hogy sosem fogy el. Szép sorban jöttek a különböző lélektani határok. Az első amikor vártuk, hogy legalább világos legyen, de egyszerűen nem akart az istenért sem, mi arra számítottunk már 7 óra körül világosban tekereghetünk (én ugye abból indultam ki, hogy Budapesten mikor felkelek 7:15kor már nagyjából világos van), ehhez képest 8 órakor kaptuk meg a hőn áhított fényárt. 

Aztán a következő lélektani határt az jelentette, mikor végre bekerültünk 1000km alá. Leírva lehet még így is szarul hangzik, de ott és akkor ez baromi sokat jelentett. És csak mentünk és mentünk, sose akart vége lenni... 

Persze közben párszor megálltunk pihenni, nyújtózni, tankolni, sofőrcsere, szükségletek, satöbbi..

És mikor végre elértük a Magyar határt, na onnan már gyakorlatilag semmi volt a ránk váró további 250km.
Persze nyilván már kegyetlenül fáradtak és ingerültek voltunk, de azért sokat segített az érzés, hogy legalább már hazai utakon vagyunk. 

Végül éjfélre értünk haza, ekkor én már szó szerint szédelegtem a fáradtságtól, talán sosem éreztem még hasonlót. De megcsináltuk, és ez a lényeg. Nem mondom, hogy életvitel szerűen tudnám ezt csinálni, de igazából izgalmas kaland volt, és kicsit jobban átgondolva, valamint egy pár órás alvós pihenőt beiktatva simán vállalható a dolog. 

És itt a post végén ragadnám meg az alkalmat, hogy hatalmas köszönetet mondjak Kaskötő István (Kasi) barátomnak amiért végig küzdötte velem az utat, és rosszulléttel fáradtsággal dacolva segített haza juttatni az FTO-t, valamint Baranyai Gyuri barátomnak aki vette a fáradtságot és felkelt hajnalban, hogy kivigyen minket a reptérre. Valamint Marciéknak is köszönöm, hogy hazakísértek, etettek-itattak, segítettek, elintézték, hogy nekem is lehessen egy FTO-m!

Ha minden igaz hétvégén Bazala Gabi barátommal górcső alá vesszük a vasat, utána jelentkezem majd egy újabb posttal, amiben lesznek további fotók az autóról, hibalista, és beszámoló arról, milyen is vezetni egy ilyen belpiacos csodát. Addig nézegessétek az utazás közben készült fotókat :)